Pódium beszélgetés a fuvarozói szektor képviselőivel

Kiemelt partnereink fuvarozási igényeit 24 órán belül teljesítjük a megyénkben!
2020-12-16
OFA: Felelős Foglalkoztató 2022. – Bronz fokozat
2022-04-27

Pódium beszélgetés a fuvarozói szektor képviselőivel

„A fuvarozás jövőjéről” szóló beszélgetés, melyen több, mint fél száz jeles hazai szereplő képviseltette magát, 2022. április 6.-án került megrendezésre a Bizalmi Kör szervezésében, melynek helyszínét a VakVarjú Csónakház (Budapest) biztosította.
Az előadás résztvevői:
- Happ Olivér, a Happ Kft. ügyvezetője,

- Csépán István, az UTC Kft. ügyvezetője

- Gégény Tamás, mint e.v. tulajdonos és

- Hock-Ritter Ildikó a TImocom magyarországi leányvállalatának az ügyvezetője szólaltak fel a pódiumbeszélgetés keretében.

A fuvarozás jövője

A beszélgetés résztvevői egyetértettek abban, hogy soha nem látott kihívás elé állította a magyar fuvarozói szektort, amikor március közepén megszűnt az „ársapka". A helyzet egyik percről a másikra változott meg, sokakat sokként ért. Az új szabályok ugyanis nem védik meg a magyar fuvarozókat, hiszen ők mostantól csak piaci áron tankolhatnak. Az ágazat képviselői szerint 20 százalékos ár növekedést kell érvényesíteni a talpon maradáshoz, de ehhez az is szükséges, hogy a szektor egységesen lépjen fel. A költségek minden fuvarozónál emelkedtek, így nem maradt más megoldás, mint a lehető leghamarabb beépíteni a költségnövekedést a fuvardíjakba.
A résztvevők 20 százalékos áremelést kezdeményeztek az ügyfeleknél, mert ez az üzemanyag áremelkedés az összköltségben éppen 20 százalékos növekedést jelentett. Szerencsére az a visszajelzés a piacról, hogy az ügyfelek ezt elfogadják, hiszen mindenki látja, hallja a hírekben, hogy mi a helyzet. Az infláció és az orosz–ukrán háború együttesen eredményezte ezt. Nem látni még, hogy hol a vége a drágulásnak. Ha megnézzük az árakat a környező országokban, akkor még magasabb üzemanyagárakat tapasztalunk. Sajnos a tendencia azt mutatja, hogy az árak nem lesznek alacsonyabbak, sőt, a háború még változtathat ezen, és még akár drágulhat is, de az olajár esésére nem lehet számítani. Megoldás lehet – és ez sok vevőnknél bevezettük – az üzemanyagár klauzula. Ez azt jelenti, hogy megállapítunk egy fuvardíjat, függetlenül az üzemagyagártól és egy heti üzemanyagár-töltő modell segítségével minden héten korrigáljuk az üzemanyagár mozgásával a megállapított fuvardíjat. A szakemberek ezt mindenkinek ajánlják a gazdaságban, mert egy kétoldalú védelmet nyújt.

A megbízóknak pedig azt tanácsolják a résztvevők, hogy nem érdemes sok versenytárssal dolgozni, hiszen ott nincs meg a bizalmon alapuló személyes kapcsolat, mint 2-3 fuvarozó cég esetén. A piaci viszonyok változásával pedig a fuvarozók azt a megbízót helyezik előtérbe, akik nemcsak ár, hanem egyéb tényezők figyelembevétele alapján döntenek, mint a pontosság, megbízhatóság, becsületesség.

    Küldje el üzenetét, kérdését!


    Elfogadom az Adatvédelmi nyilatkozatban foglaltakat